Franciaországban egy egész generáció döntött úgy, hogy a tantermek helyett az utcán hallatja a hangját. A középiskolások és egyetemisták részvételével, szeptember közepén indult békés tüntetéssorozat mára tömeges zavargássá nőtte ki magát. De vajon mi vezetett idáig? Miért érzik úgy a diákok, hogy a barikádokon kell kiállniuk a jövőjükért, és hogyan elevenedik meg a szemünk előtt egy, a korábbi történelmi diáklázadásokra kísértetiesen emlékeztető eseménysorozat?

A diákok tiltakozását a francia oktatási rendszer hanyatló állapota váltotta ki, amely mind az infrastruktúra, mind a humánerőforrás terén komoly válsággal küzd. Egyes intézményekben már óvintézkedéseket kellett bevezetni, nehogy a diákokat baleset érje az omladozó épületelemek miatt. A tantermek nyáron elviselhetetlenül melegek, télen pedig fűtetlenek, míg a súlyos tanárhiány következtében a fiatalok esetenként hónapokig nem részesülnek megfelelő szaktanári oktatásban.

Mindez komolyan rányomja a bélyegét a diákok fizikai és mentális állapotára, felerősítve a jövőjükkel kapcsolatos általános szorongást. Egyre többen érzik úgy, hogy a jelenlegi gazdasági és oktatási helyzetben már maga a tanulás sem nyújt garanciát a biztos megélhetésre. Éppen ezért a francia diákok drasztikus lépésre szánták el magukat: saját iskoláikat padokkal, szemetesekkel és élőlánccal torlaszolják el, hogy így kényszerítsék ki a figyelmet és a változást.

Gyakran mondják: aki nem ismeri a múltat, nem értheti a jelent sem. Ahhoz, hogy megértsük a ma utcára vonuló, iskolákat elbarikádozó francia fiatalok dühét, a legendás 1968-as és az 1986-os diáklázadásokig kell visszatekintenünk. A francia ifjúság ugyanis egy olyan történelmi örökséget cipel, amely a mai napig meghatározza a tiltakozási kultúrájukat.

Míg az 1968-as májusi események egy hatalmas, az egész társadalmat felforgató kulturális forradalmat hoztak, addig 1986 telén a diákok hetekig tartó intézményblokádokkal kényszerítették meghátrálásra a kormányt a felsőoktatást szigorító Devaquet-törvénnyel szemben. A tömeges nyomásgyakorlás és az iskolák elbarikádozása tehát évtizedek óta bevált módszer, amelyet a mai fiatalok is pontosan követnek. Bár a módszer azonos, a tét ma jóval nagyobb: a korábbi évtizedekkel ellentétben a mostani diáklázadás egy sokkal szélesebb országos megélhetési válság része.

Noha a párizsi események távolinak tűnhetnek, a helyzet számunkra is intő példaként szolgálhat. A francia diákok által hangoztatott problémák hazánk oktatási rendszerében sem ismeretlenek.

A jelenlegi válság a mi szemünket is felnyithatja: az oktatás minősége nem csupán intézményi kérdés, hanem egy ország jövőjét és társadalmi békéjét alapjaiban meghatározó tényező. A franciaországi helyzetből jól láthatjuk, hogy egy nemzet sorsa az iskolapadokban dől el. Ha pedig az oktatás elhanyagolása miatt a diákok elveszítik a jövőjükbe vetett hitüket, a felgyülemlő szorongás és frusztráció előbb-utóbb az utcán fog utat törni magának.

 

Keresztessi Csilla