Hogyan lesz egy matematika-informatika szakos diáklányból több tízmillió eurós projekteket menedzselő, határozott cégvezető? Parajdi Borbála közel két évtizede dolgozik a pályázatírás és projektmenedzsment területén, és a ranglétra legalsó fokáról indulva jutott el a vezérigazgatói székig. A tudatos építkezés, a rugalmasság és a folyamatos tanulás mind hozzájárultak ahhoz, hogy mentorként aktívan támogathassa a fiatal vállalkozói generációt is. Az alábbi interjúban a monumentális beruházások kulisszatitkai és a vezetői stresszkezelés mellett arról is őszintén mesél, miért érdemes a mindennapokban és az üzleti életben is a tökéletes helyett inkább az optimálisra törekedni. 

Végeztem egy kis kutatást a beszélgetés előtt, és rájöttem, annyi mindent érint az életutad, hogy talán te magad tudnád ezt a legmegfelelőbben összefoglalni. Arra kérnélek, néhány szóban fogalmazd meg a olvasók felé, hogy mi is az, amivel pontosan foglalkozol!

A történetet talán a líceumtól kezdeném, matematika-informatika osztályba jártam. Bár ebből utána szociológia egyetem lett, az az algoritmikus gondolkodás, amit a matek-infón megtanultam, rengeteget segített. A szociológia is nagyon jól ment, ösztöndíjas diák voltam, mert a reál tantárgyakból nagyon jól tudtam profitálni, míg ez a humán beállítottságú csoporttársaimnak sokszor nehezebben ment.

A diploma után hirtelen azon kaptam magam: ki is vagyok én a való életben, és mit kezdjek magammal? Két darab önéletrajzot küldtem el. Épp Váradon voltam, készültem vonattal hazafelé, amikor felhívott a mostani cégem akkori igazgatónője. Zöldfülűként vettem részt az interjún, és azt mondta: próbáljuk meg. Ennek köszönhetően 2007 óta ennél a cégnél vagyok.

Ami szerintem nagyon fontos: a ranglétra minden fokát végigjártam. Ha visszanézek a majdnem húsz évvel ezelőtti önmagamra, alig ismerek rá. Az ambíció mindig hajtott: ha láttam egy helyzetet, azt meg akartam oldani. Nem tudtam úgy lefeküdni este, hogy ne tudjam, hogyan oldom meg a másnapi feladatokat. Nagyon az alapokról kezdtem, majd ahogy bővült a csapat, egyre nagyobb projekteket kaptam: pályázatellenőrzéseket, minőségbiztosítási feladatokat, később pedig aligazgatói pozíciót.

2015-ben egy mérföldkőhöz érkeztünk. Az akkori igazgató úgy döntött, nem viszi tovább a céget, és rám esett a választás, hogy lépjek be igazgatóként és adminisztrátorként. Sokat gondolkodtam rajta, de a cégben akkor három olyan tulajdonos volt mellettem, akik mindenben támogattak: a jogi és pénzügyi háttérben, az ügyfélkommunikációban és a stratégiai víziókban. Megkaptam azt a mentorálást, amire szükségem volt ahhoz, hogy ma ott lehessek, ahol vagyok.

Azóta a Manager Club-ba is beintegrálódtál, és előadásokat tartasz a szakterületeden belül. Ma, angolos kifejezéssel élve a cég CEO-ja vagy, és nemcsak Maros, hanem Hargita megyében, Kolozsváron és más helyeken is informálod a helyi vállalkozókat a lehetőségeikről. Miért tartod ezt ennyire fontosnak?

Mindenképpen fontosnak tartom, hogy a vállalkozók jól legyenek informálva, hiszen az uniós források hatalmas lehetőséget jelentenek. 2007 óta ezek hétéves ciklusokban működnek. Ha ezekkel nem élünk, akkor itthon semmilyen haladás nem fog történni. Szakmai kötelességemnek érzem, hogy tájékoztassam a vállalkozókat, önkormányzatokat és egyesületeket a létező lehetőségekről.

Most a 2020–2027-es periódusban vagyunk. Ezek az irányok már kikristályosodtak, és nagyon fontos a még megmaradt források lehívása. Eközben már lassan a következő hétéves ciklusra is készülni kell. A vállalkozóknak meg kell érteniük az EU által támogatott főbb irányelveket: a zöld energiát, a digitalizációt vagy a kutatás-fejlesztést. Tisztában kell lenniük vele, hogy egy kiírásban miért szerepelnek bizonyos jogi vagy pontozási feltételek – még akkor is, ha ezeket esetleg nem szeretik. Ezt mindig el kell tudni magyarázni nekik.

Milyen nagyságrendeket képvisel egy igazán nagy EU-s projekt, amin dolgoztok? Hogyan kell elképzelni ezeket a csúcsprojekteket?

Van, aki a szoft vagy szociális típusú projekteket szereti jobban, de én a nagy infrastrukturális beruházásokat kedvelem a leginkább. Ilyen volt például Sepsiszentgyörgyön a nagy mobilitási projekt, ami több tízmillió eurós értékével a város történetének eddigi legnagyobb projektjének minősül. Ugyancsak ott volt egy nagyon interaktív kezdeményezés: az egykori cigarettagyár, a Tabak felújítása és központtá alakítása az önkormányzat részéről. Ide tartoznak az 5-10 millió euró feletti víz- és csatornahálózat-fejlesztések, úthálózat-felújítások, vagy a civil építkezések: iskolák, óvodák, szociális központok modernizálása.

De ha átmegyünk a szoft tevékenységekre, nagyon szeretem a környezetvédelmi projekteket is. Nagy összegeket lehetett lehívni például védett területek menedzsment tervének előkészítésére. Mi, szociológusok, jogászok és pénzügyesek megírjuk a pályázatot, de mindig bevonjuk az adott szakterület specifikus szakembereit is. Nagyon jó érzés, amikor a férjemmel utazunk az autóban, és látjuk a kötelező pályázati táblákat a fejlesztéseknél. Ilyenkor mindig mondom: „Na, ezt mi csináltuk! Ezt is mi csináltuk!” Ezért tényleg megéri dolgozni.

Sokat fejlődött a környezetünk, egyértelműen látszik a munkátok eredménye. De visszakanyarodnék egy picit az életutadhoz. Hogyan jött a matek-infó után a szociológia?

Egy nagyon tudatos és mély érvet kellene felhoznom, de az igazság sokkal prózaibb. Az akkori barátnőmmel úgy döntöttünk: menjünk egyetemre, de ne Kolozsvárra, mert oda mindenki megy. Megnéztük, mi van Nagyváradon. Szociológia, szociális munkás stb. A szociológiáról azt mondják: mindenhez ért egy kicsit, de semmihez sem mélyrehatóan. Én mindig is nagyon kíváncsi és nyitott típus voltam. Szeretem tudni, mi történik a világban és a társadalomban. A szociológia átfogja a jogot, a szociális szférát, a kultúrát, az antropológiát, a történelmet és a statisztikát is. Egy nagyon jó általános képet ad, amire utána remekül lehet építkezni.

Említetted, hogy a ranglétra minden szintjét végigjártad. Cégvezetőként hogyan néz ki egy napod? Hogyan tudsz produktív maradni ebben az összetett szerepkörben?

A cégnek van egy stratégiája és célrendszere, amibe minden tevékenységünknek bele kell illeszkednie. Én általában heti tervezést tartok. Nagyon nehezen szoktam rá az online eszközökre, sokáig a kis noteszembe írogattam, de ma már mindent digitális kalendáriumban vezetek, ami bárhonnan elérhető.

A nap első részét próbálom a kliensekkel való kapcsolattartásra szánni, hiszen délelőtt a legelérhetőbbek. Utána a csapattal egyeztetünk a feladatok állásáról. Mivel több „kalapot” is viselek a cégen belül – például a pénzügyit –, az elmélyülést igénylő feladatokat délutánra, a nyugodtabb órákra hagyom.

Hogyan vezeted le a munkafolyamatok során felgyülemlő stresszt? Főleg úgy, hogy hatalmas projektekről van szó, ahol egy esetleges kudarc sok ember életét befolyásolhatja.

A Covid alatt nagyon összemosódott a munkaidő és a szabadidő, ami azóta is érezteti a hatását. Főleg a nagy projekteknél rengeteg a dokumentáció, az ügyintézés elhúzódhat, és érvényesül Murphy törvénye: ami elromolhat, az el is romlik. Ilyenkor előfordul, hogy este 11-kor is egyeztetni kell.

Nem kellemes érzés, amikor egy 10 millió eurós projekt egy apró hiba miatt esik el. A mi szakmánk óriási pontosságot igényel, de emberek vagyunk, a hibázás benne van a pakliban. A lényeg a felelősségvállalás és az, hogy milyen korrektív lépéseket teszünk azért, hogy az adott hiba többet ne forduljon elő. A problémás helyzetekben ráadásul az is nagyon hamar kiderül, ki áll melletted valójában, és ki fordul el tőled.

A stressz levezetésére megvannak a magam módszerei. Az első az alvás: nagyon nagy az alvásigényem, ragaszkodom a 8 órához. A második az énidő, amikor bedugom a fülembe a fülhallgatót, és hangoskönyveket hallgatok – a szakmaitól kezdve a szépirodalomig. Emellett a férjemmel rengeteget kirándulunk. Kicsit talán szakmai ártalom, de az utazásainkat is Excel-táblázatban tervezzük meg. Végül pedig a zene és a latin táncok töltenek fel igazán. Ja, és persze az úszás! Édesapám 70 évesen is szenior úszóbajnok, hármasával-négyesével hozza az aranyérmeket az Európa-bajnokságokról. Tőle tanultam meg az ambíciót, a kitartást és magát az úszást is.

Lassan 10 éve vagy ügyvezetői pozícióban. Hol látod a továbbfejlődés lehetőségét, mik a jövőbeli vízióid?

Mindenképpen többet szeretnék visszaadni abból, amit kaptam. Ezért kezdtem el az előadásokat, ezért vállaltam a Manager Club alelnökségét, és ezért veszek részt mentorprogramokban is, ahol a fiatal vállalkozókat, tehetségeket tudjuk felkarolni. Folyamatosan tanulnom kell nekem is, hiszen aki azt hiszi, mindent tud, hatalmas tévedésben él. 

Fiatal és kezdő vállalkozókkal is sokat találkozol. Hogyan látod a hazai vállalkozói szféra jövőjét? Sokan a gazdasági csődtől tartanak, míg mások szerint jó irányba haladunk.

A gazdaságban mindig vannak nehezebb periódusok; egyszer lent, egyszer fent, ez egy statisztikailag kimutatott, normális ciklikusság. A túlélés kulcsa a jó stratégia és a rugalmasság. Egy cégvezetőnek gyorsnak kell lennie, és nem szabad beragadnia egy öt évvel ezelőtt meghozott döntésbe, mert a világ villámgyorsan változik.

A fiatal vállalkozókban pont ezt a rugalmasságot látom. Ők már ebbe a tempóba nőttek bele. A mentorprogramok során, a befektetői pitch-versenyeken elképesztően kreatív ötletekkel állnak elő, és remekül feltalálják magukat. Nem látom rajtuk a félelmet, mernek változtatni és új szemléletmódokat magukévá tenni. Bár a mostani időszakban nyilván vannak cash-flow problémák és cégbezárások, a fiatalok ebből a szempontból előnyben vannak azokkal szemben, akik képtelenek váltani.

Amit talán tanácsolnék nekik, hogy olykor kicsit hidegebb fejjel álljanak a dolgokhoz. Nem kell mindig két perc után irányt váltani. A fiatalok olykor túlságosan is gyorsak, nekik néha érdemes lenne aludni egyet a döntések előtt. 

Mi lenne az az egyetlen tanács vagy gondolat a saját élettapasztalatod alapján, amit útravalóként átadnál az olvasóknak?

Röviden azt mondanám: nem feltétlenül kell mindig a tökéletesre törekedni, inkább az optimálisra!

A különbség az, hogy az optimális megoldással kevesebb erőforrással érjük el ugyanazt a célt, amit kitűztünk. A tökéletesség sokszor felesleges energiák és erőforrások bevonását jelenti. Hogy egy szakmai példát mondjak: látom, ahogy a pályázatokban hatalmas barokk körmondatokat fogalmaznak meg, 25 oldalon át szépítgetik a szöveget, ahelyett, hogy írnának három precíz mondatot, ami a jogosultság és a pontozás szempontjából tökéletesen lefedi a lényeget.

Ezzel természetesen nem azt mondom, hogy legyünk igénytelenek. Azt hangsúlyozom, hogy találjuk meg az egyensúlyt a cél és a befektetett energia között, hogy az erőforrásaink megmaradhassanak más, szintén fontos dolgokra is.